Több mint 20 éves internetes portál
Autó — 2012 október 24, 3 420 Megtekintés
Gumiabroncs összehasonlítás terhelhetőség, biztonság, zaj és fogyasztás szerint

A legtöbb ember számára teljesen mindegy, milyen gumiabroncs található az autóján. Úgy vannak vele, hogy csak guruljon, és jól van. Tulajdonképpen igazunk van. Gurul. Azonban ennél jóval összetettebb dologról van szó, és egyáltalán nem mindegy milyen abronccsal gurul az autónk.

Több szempontból sem mindegy, hogy valami névtelen gyártó kritikán aluli gumiabroncsát helyezzük fel gépkocsinkra, vagy egy megbízható márka jó minőségű és üzemanyag takarékos abroncsát használjuk, amivel nem csupán nagyobb biztonságban autózhatunk, de hosszú távon komoly üzemanyag mennyiséget is megtakaríthatunk. Nézzünk meg néhány alapvető szempontot, ami segít eldönteni talán, hogy melyik a jó gumiabroncs

Biztonság

Minden szempont közül el a legfontosabb, hiszen szó szerint az életünkről, és a velünk közlekedők életéről van szó, és itt természetesen mindenkire gondolunk, aki velünk együtt közlekedik az úton, nem csupán azokra, akik utasként tartanak velünk. A gumiabroncsok menetteljesítményéről rendszeresen tájékozódhatunk különféle tesztek elolvasásával, amelyeket általában autós magazinok, független szervezetek készítenek. Az egyik legismertebb a minden évben külön nyári és külön téli gumi teszttel jelentkező német ADAC. A tesztek sok szempontból megvizsgálják a gumiabroncsokat. Egy téli gumi teszt során például a gumiabroncsok képességeit megmérik száraz, nedves, havas, jeges úton egyaránt, emellett figyelembe veszik a gumi kopását, zajszintjét, és üzem anyagtakarékosságát.

Üzemanyag takarékosság

Kevesen választanak gumiabroncsot az üzemanyag takarékosság szempontját figyelembe véve, aminek több oka is lehet. Egyrészt az emberek nagy része nem gondol bele, hogy egy üzemanyag takarékos gumiabroncs segítségével az abroncs élettartama során, olyan mennyiségű üzemanyagot takarít meg, hogy szinte ingyen vette az abroncsot, másrészt pedig azok számára sem volt eddig egyszerű információhoz jutni az abroncsok üzemanyag takarékosságáról, aki kifejezetten figyelembe szerette volna venni ezt a tulajdonságot a gumiabroncs kiválasztása során. 2012 novemberétől ez megváltozik, hiszen kötelezővé válik EU szerte az új gumiabroncscímke használata, ami nem csupán a gumi keltette zajról, a nedves tapadásról, de az abroncs üzemanyag takarékosságáról is tájékoztatást nyújt, és nagyban megkönnyíti a választást a vásárló számára. A legjobb és a legrosszabb besorolást kapott abroncsok között akár 7,5%-nyi többletfogyasztás is előfordulhat, ami ha belegondolunk, hosszú távon nagy mennyiség. Egy konkrét példán nézve, ha 50 000 km-nek vesszük a gumi életkorát, és 8 l fogyasztással számolunk 100 km-enként, akkor ez a gumi teljes élettartama alatt 300 liter üzemanyag megtakarítást jelent. Ez a mennyiség, ha utánaszámolunk, valószínűleg több mint a gumiabroncs teljes vételára.

Zaj

Az abroncscímke a gumiabroncs külső menetzajáról is tájékoztat minket, így ezt a szempontot is figyelembe vehetjük a vásárlás előtt.

(0) Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?